← Vissza a hírekhez

Sipák Martint a Győri Nemak ETO HC játékosát behívták az U19-es válogatottba!

Sipák Martint a Győri Nemak ETO HC játékosát behívták az U19-es válogatottba!

A válogatott a Tüskecsarnokban kezdte a felkészülést, majd szerda délután Szlovákia U18-as csapata ellen Pöstyénben játszanak felkészülési mérkőzést.

A győri Sipák Martin mellett több új játékost is kipróbálnak a válogatottban. Horváth András vezetőedző a szövetség honlapján úgy nyilatkozott: „A szlovák féltől jött megkeresés felénk, hogy tudnánk a világbajnokságra készülő U18-as válogatottjukkal játszani. Sokat gondolkoztunk, hogy elfogadjuk-e a meghívást, hiszen nem a legideálisabb számunkra ez az időpont: a klubcsapataink a rájátszásban vannak, ráadásul a szezon végén. Ugyanakkor nem szerettük volna kihagyni a lehetőséget, hiszen mégiscsak egy szlovák U18-as válogatottról van szó, ez nekünk is egy jó felmérő, valamint szeretnék velük tovább építeni a kapcsolatot. A klubok segítőkészek voltak, az a döntés született, hogy a bajnokság első négy csapata természetesen a saját feladatára és az érmekért folytatott küzdelemre koncentrál, a többiek viszont tudnak játékosokat adni. Így a teljes juniorkorosztályt vizsgáltuk meg, illetve olyan játékosok is érkeztek, aki külföldön már befejezték a bajnokságot, illetve az ifiválogatott bő keretének tagjai. Vegyes tehát a keret, de jó lehetőség lesz egy ilyen erős csapat ellen szerepelnünk.” – mondta el a vezetőedző.

Sipák Martin gyermekkora óta a Győri ETO HC korosztályos csapataiban jégkorongozik, fontos szerepe volt a Vlado Matejov vezette U21-es csapatban, amelyik nagyon szépen teljesített a 2021/22-es szezonban. Sajnos az elődöntőbe jutásért vívott mérkőzésen a Vasas ellen hiába vezetett az utolsó harmad előtt két góllal, a budapesti csapatnak sikerült a továbbjutás. Martin bemutatkozhatott az UNI GYŐR ETO HC Erste Ligás csapatában is a 2021/22-es szezonban. A válogatott összetartásán készítettünk vele egy villáminterjút.

Hogyan tudtad meg hogy behívtak az U19-es válogatottba? Számítottál rá?

  • Először is meg szeretném köszönni ezt a lehetőséget és a támogatást. Nagyon váratlanul ért ez a meghívás, hiszen elég régen voltam már a korosztályos válogatott keretben. Az U19-es válogatott vezető edzője keresett meg telefonon, hogy lenne-e kedvem ehhez a 3 napos táborhoz és a meccshez a szlovák U18-as válogatott ellen. Elképesztően örültem neki és egyből elfogadtam a meghívást.

Milyen a hangulat? Sok az ismerős arc? 

  • Szerencsére nagyon jó a hangulat a pályán és a pályán kívül is. Sok ismerős arccal találkoztam, de vannak olyan játékosok is akikkel még nem játszottam és nem ismertem őket előtte. Szerencsére velük is könnyen ment az ismerkedés és a játék a pályán.

Mik a főbb célok? Mennyiben más például a felnőtt csapatban játszani?

  • A főbb céljaim köze sorolható hogy a meccsen a maximumot tudjam kihozni magamból és lehetőleg pontot is tudjak szerezni. Egy nagyon erős Szlovák keretre számítok de úgy gondolom a mi csapatunk is kellőképpen erős ahhoz hogy legyőzzük őket. Teljesen más itt játszani mint a felnőtt csapatban mert mindenki ugyanannyi idős mint én és ezáltal úgy gondolom hogy ugyanannyi idős játékosok ugyanolyan gondolkodással rendelkeznek mint az idősebb vagy fiatalabb játékosok. Kíváncsian várom hogy mit tudunk és mit tudok nyújtani a Szlovák keret ellen.

Mit üzennél a szurkolóknak?

  • Csak annyit szeretnék üzenni  a szurkolóknak, hogy minél többen szurkoljanak. Hajrá Eto, Hajrá Győr!

Az U19-es válogatott pöstyéni mérkőzését itt lehet követni 17 órától.

https://www.hockeyslovakia.sk/sk/stats/matches/845/reprezentacia-sr/match/128079/preview

A válogatott kerete:

No.

Név

Poszt

Klub

Született

1

Chmelik Levente

G

BJA

2003

2

Gratzl Gellért

G

DVTK

2002

3

Papp Áron

G

UTE

2003

1

Balázsi Márton

D

UTE

2003

2

Farkas Boldizsár

D

ASAT (FIN)

2004

3

Farkas Olivér

D

DVTK

2005

4

Hadobás Zétény

D

DVTK

2003

5

Horváth Tamás

D

UTE

2002

6

Illés Márton

D

DVTK

2003

7

Molnár Márk

D

DVTK

2003

8

Révász Botond

D

UTE

2003

1

Banga Nándor

F

Connecticut JrR (USA)

2002

2

Cseh István

F

UTE

2003

3

Galajda Zsombor

F

DVTK

2002

4

Károly Róbert Nikolász

F

DVTK

2003

5

Lászlóffy Botond

F

UTE

2003

6

Mattyasovszky Gergely

F

DVTK

2002

7

Nemes Márton

F

Slavia Praha (CZE)

2005

8

Rokaly-Boldizsár Richárd

F

Halmstad HHC (SWE)

2003

9

Simon Péter

F

UTE

2003

10

Sipák Martin

F

ETO

2003

11

Szilveszter Szilárd

F

UTE

2003

12

Tamási László

F

UTE

2003

Stáb

Horváth András

HC

Vezetőedző

Arany Máté

AC

Edző

Péter Róbert

AC

Edző

Kecskeméti Áron

GC

Kapusedző

dr. Németh Gergő

SP

Sportpszichológus

Puskás Sándor

SC

Erőnléti edző

Dobos Sándor

ME

Média

Berkes Brigitta

PH

Fizioterapeuta

Speier Kálmán

EQ

Felszerelés-menedzser

Végh Boldizsár

TM

Csapatvezető

Támogatóink & partnereink