Nemzetközi kaland előtt az ETO U14 három játékosa – Kanadába utaznak a Hungary Talent csapatával

Az utánpótlás-nevelés egyik legnagyobb visszaigazolása, amikor a fiatal játékosok nemzetközi szinten is lehetőséget kapnak a bizonyításra. Óriási büszkeség számunkra, hogy a Győri ETO HC U14-es korosztályából három játékos hamarosan egy igazán különleges kalandra indul: Bayer Oliver, Horváth Bertalan és Pető Olivér egy hét múlva Kanadába utaznak a Hungary Talent csapatával, hogy részt vegyenek a 66. Pee-Wee tornán, a világ legmagasabban jegyzett AAA-s mezőnyében.
A Pee-Wee torna neve fogalom az utánpótlás jégkorongban: olyan esemény, ahol a világ legjobb fiatal játékosai mérik össze tudásukat, és amely évtizedek óta meghatározó állomása számos későbbi profi karriernek. Az esemény 1960 óta létezik, így a hoki nagyjai közül szinte mindenki megfordult itt gyerekként. Így Gretzky 1974-ben, Lemieux 1977 és 78-ben, Crosby 2000-ben, McDavid pedig 20210-ben szerepeltek a tornán, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Az, hogy játékosaink ebben a mezőnyben képviselhetik klubunkat és Magyarországot, hatalmas elismerés a befektetett munkájukért, valamint dícséri az ETO edzőinek, valamint Hungary Talent stábjának munkáját.
Ez a lehetőség nem véletlenül érkezett. Berci, és a két Olivér hosszú idő óta következetesen dolgoznak az edzéseken, nyitottak a fejlődésre, és mentalitásukkal is kiérdemelték a szakmai stábok bizalmát. Az ETO HC U14-es csapata jelenleg a korosztályos bajnokság A csoportjának középszakaszában a 2. helyen áll. Ez azt jelenti, hogy csapattársak is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, kiváló az edzésmunka, így minden adott a megfelelő fejlődéshez. A csapat tagja Cseh Dániel is, aki a tavalyi, azaz a 65. Pee-Wee tornán képviselhette egyesületünket. A kanadai torna nemcsak szakmailag jelent óriási kihívást, hanem az új kultúra, új környezet, és a jégkorong hazájában megszerzett tapasztalatok életre szóló élményt nyújtanak.
Fontos tehát hangsúlyozni, hogy az eredményeink mindig közös munkából születnek. A játékosok elhivatottsága mellett elengedhetetlen az egyesület fejlődésorientált környezete, az edzők iránymutatása, a csapattársak támogató közege, a szülők áldozatos és folyamatos segítsége, valamint az iskola támogatása és rugalmassága.
Szívből gratulálunk Bayer Olivernek, Horváth Bertalannak és Pető Olivérnek és sok sikert kívánunk a kanadai kalandhoz! Büszkék vagyunk rátok – az egész ETO család veletek lesz a 66. Pee-Wee tornán!


