
Ágh Tiborra emlékezünk
84 évesen 2025. január 5-én, vasárnap örökre távozott közülünk Ágh Tibor, a szlovák felnőtt- és ifjúsági válogatott egykori játékosa, edzője, aki 2005-2010 között a Győri ETO HC jégkorong szakosztályának a vezetőedzője, majd utánpótlásedzője is volt.
Ágh Tibor jégkorongozó pályafutását a legendás Slovan Bratislavában kezdte, de a hadsereg parancsára később a Dukla keretein belül Kassára helyezték át. Ott nemcsak játékosként, hanem később vezetőedzőként és segédedzőként is dolgozott, aktívan elősegítve a nagyhírű kassai jégkorong fejlődését. Játékosként később az LB Zvolen mezét viselte, ahol a legendás Jozef Golonka mellett játszott. Edzőként Zólyomban, később Mártonban is folytatta. Tapasztalatait a pozsonyi Ružinov és a Slovan Bratislava utánpótlás csapatában is átadta a fiatal játékosoknak.

2005 őszén a Győri ETO HC vezetésének a vezetőedzői feladatok ellátására sikerült megnyerni Ágh Tibort, aki azonban nem csupán az első csapat szakmai munkájáért felelt, hanem a hazájában az utánpótlás terén szerzett több évtizedes tapasztalatát a győri fiatalok képzésében is kamatoztatta. Feladata lett a sportiskolai rendszer alapjainak a kiépítése is Bartalis Józseffel közösen, amely meghatározó volt a győri utánpótlás későbbi fejlesztésében.
A 2005/2006-os OB.I.-es bajnokságban, amely akkor az Érsekújvár gárdájával is kibővült, Ágh Tibor irányította a győri felnőtt csapatot, amely végül a bajnokság 7. helyén zárta a küzdelmeket. A győri utánpótlás nevelésben olyan játékosok felfedezésében, nevelésében, menedzselésében vett részt, mint például a Győrből induló, későbbi felnőtt válogatott Horváth Bálint, akinek az útja Ágh Tibor segítségével vezetett Pozsonyba, majd később a cseh utánpótlásba, vagy az Odnoga testvérek, Lotti és Mátyás, akik később mind felnőtt válogatott jégkorongozók lettek.
Győrben pár évvel ezelőtt járt utoljára „Tibibácsi”, ahol nagy örömmel töltötte el az új jégcsarnok létrejötte, és az utánpótlás fejlődése is.
A kiváló szakembernek nem csak a jégkorong volt az egyetlen szenvedélye, még az elmúlt években is aktív volt, és boldogan teniszezett. Elvesztése nagy veszteség a nemzetközi „jégkorong család” számára. Búcsúztatóján Bartalis József és Dr.Igor Toth képviselte egyesületünket.

A Győri ETO Hockey Club vezetése ezúton is kifejezi részvétét Ágh Tibor családjának, és a szlovák jégkorong közösségnek. Emlékét Győrben is megőrizzük!
Győri ETO Hockey Club