← Vissza a hírekhez

END OF SUMMER CUP 2026 – TORNABESZÁMOLÓ

END OF SUMMER CUP 2026 – TORNABESZÁMOLÓ

2026. augusztus 22–23-án U14-es csapatunk részt vett az End of Summer Cup 2026 elnevezésű tornán, ahol összesen 5 mérkőzésen léptünk jégre.

A tornát elsősorban a szezonra való felkészülés fontos állomásának tekintettük. Szerettük volna mérkőzéshelyzetben is látni a játékosokat, felmérni, hol tartunk a közös munkában, és számomra kiemelten fontos volt a csapatépítés is. Célunk az volt, hogy a gyerekek minél jobban megismerjék egymást, kialakuljon közöttük az összhang, és elkezdjen formálódni egy igazi közösség. Úgy gondolom, ezen a téren nagyon sokat léptünk előre.

A játékunk alapelvei már most jól láthatóak és pozitív képet mutatnak. Jó alapokról tudjuk folytatni azt a munkát, ahol az előző szezonban abbahagytuk. A következő időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a részletekre, de összességében nagyon sok lehetőséget és potenciált látok ebben a csapatban.

Természetesen nagyon örömteli, hogy megnyertük a tornát, de edzőként számomra ez most másodlagos volt. Sokkal fontosabbnak tartottam, hogy lássam, hogyan működik együtt a csapat, hogyan reagálnak a játékosok a mérkőzéshelyzetekre, mennyire tudják alkalmazni a megbeszélt játék alapelveket, és milyen irányba fejlődik a közösség. Ezek alapján maximálisan elégedett vagyok azzal, amit ezen a hétvégén láttam.

Szeretném megköszönni minden játékosnak a hozzáállását, a munkáját, a küzdeni akarását és mindazt, amit a csapatért tett. Ugyanígy köszönöm a szülőknek a folyamatos támogatást, segítséget és biztatást.

Rengeteg munka áll még előttünk, de az első közös hónap és a torna tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy jó szezon elé nézünk.

Kezdődjön a szezon! 🏒💪

Játékoskeret

Kapusok

● Vida Botond

● Takaró Bendegúz

Játékosok

● Horváth Bertalan

● Tatai Tibor

● Pető Olivér

● Bayer Oliver

● Unger Zselyke

● Füredi Milán

● Juhász Dominik

● Láday Máté

● Pardavi Noel

● Kövesi Áron

● Hadarics Lili

● Németh Ábel

● Simon Miklós

Edző: Adam Bundzík

🏆 Egyéni elismerések

A torna MVP-je: Horváth Bertalan
A csapat legjobb játékosa: Németh Ábel

Támogatóink & partnereink